- Kultúra

Fotópályázat Sárvár népszerűsítésére

Az elmúlt évek sikeres pályázatai és kiállításai után a Sárvári Média Nonprofit Kft. „Sárvár – kristálytiszta élmény – 2013” címmel ismét fotópályázatot hirdet. A pályázat célja, hogy az elkészült képek révén még többen ismerkedhessenek meg a város kulturális örökségeivel, természeti adottságaival, történelmi hagyományaival, rendezvényeivel, fesztiváljaival és azzal a gyógyhellyel, amely évente sok százezer látogató pihenését, kikapcsolódását, gyógyulását segíti.

Pályaművet nyújthat be bármely természetes személy, amennyiben a jelen pályázati felhívásban foglalt feltételeket magára nézve elfogadja. Egy pályázó maximálisan 5 pályaművel pályázhat, az 5 kép lehet sorozat is. A pályázat legjobb alkotásaiból kiállítás nyílik 2013 őszén a Sárvárfürdőben.

A zsűri a legjobb alkotásokat díjazza és különdíjakat is kiadhat:

– a legjobb élményfotónak, amely bemutatja Sárvárt, az új gyógyhelyet, a hazai gyógy- és wellnessturizmus egyik fellegvárát

– a legjobb fesztiválfotónak, amely a város nagy nyári fesztiváljának eseményeit mutatja be.

A pályázatra digitális úton készített felvételek küldhetőek be, melyek mérete, formátuma:

– a kép hosszabbik oldala min. 2500 pixel;

– a fájl típusa JPEG;

– elnevezése: szerzőneve_képcíme.jpg.

A pályázatra beadhatók 3 percnél rövidebb video spotok is a kiírás témaköreiben. Ezek mpg vagy mpg2 videoformátumban nyújthatók be.

Csatolt dokumentumban kérjük a pályázó adatait (név, elérhetőség). A fotókat és a spotokat elektronikus úton a hirlap@sarvar.hu e-mail címre kell eljuttatni.

A pályázatok feltöltési határideje: 2013. augusztus 25.

A zsűri tagjai:

Máhr Tivadar, Sárvár alpolgármestere

Benkő Sándor, Magyar Sajtó Nagydíjas fotóriporter

Kondor János festőművész

A zsűri által kiválasztott, a kiállítás legjobb fotójának díja: kétnapos kikapcsolódás két fő részére a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőben és a VitalMed Hotelben.

További felajánlott díjak:

– vacsora 2 személy részére a Spirit Hotelben és belépők a hotel spa részlegébe

– vacsora 2 személy részére a Park Inn Szálló La Carafa Éttermében

– vacsora 2 személy részére a Danubius Hotel Nádor Éttermében.

A pályázók térítésmentesen hozzájárulásukat adják ahhoz, hogy alkotásaikat a Sárvári Média Nonproft Kf. a nyilvánosság előtt bemutassa és kiadványaiban feltüntesse.

Pályázattal kapcsolatos információ: Pajor András apajor@sarvar.hu

fotó: pixter.hu