A Földművelésügyi Minisztérium (FM) a korábbi évekhez hasonlóan 2016-ban is kiírja a Zöld Forrás pályázatot, melyre a Nemzeti Környezetvédelmi Program megvalósításában részt vállaló civil szervezetek pályázhatnak – közölte a szaktárca hétfőn. A pályázatok elkészítésével kapcsolatban további részleteket találnak a palyazatok.org portálon.
A pályázati keretet a minisztérium – a 2016-ra vonatkozó költségvetési törvény alapján – várhatóan a múlt évhez hasonlóan az idén is 70 millió forintban határozza meg. Tavaly a pályázati forrásból 52 társadalmi szervezet kérelmét támogatta a tárca 300 ezer és 3 millió forint közötti összegekkel.
A civil szervezetek delegáltjai az idén is részt vesznek mind a pályázati kiírás elkészítésében, mind a pályázatok bírálatában.
A 2016-os pályázat mielőbbi meghirdetése érdekében a minisztérium munkatársai már a múl év végén megkezdték az egyeztetést a civil delegáltakkal. Így a korábbi éveknél egyszerűbb felhívásra az idei év első félévében benyújthatják pályázataikat a zöld társadalmi szervezetek – olvasható a tájékoztatásban.
További pályázati lehetőségek:
Pályázatok a területfejlesztési uniós programban
Pályázatok állattenyésztőknek és növénytermesztőknek a Vidékfejlesztési Programban
Új pályázatok helyi gazdaságfejlesztésre és a foglalkoztatás bővítésére
Pályázatok élelmiszeripari fejlesztésekre mikro- és kisvállalkozásoknak