- Fotókiállítások

Egyre drágább fotókat kínál az egyre nemzetközibb Paris Photo

A korábbiaknál több ország részvételével és emelkedő árakkal nyílt meg csütörtökön a világ legjelentősebb fotóvására, a Paris Photo a párizsi Grand Palais kiállítócsarnokban, ami arra utal: a fotóművészet piaca egyre inkább feltörekvőben van.

Paris Photo a párizsi Grand Palais kiállítócsarnokban
Paris Photo a párizsi Grand Palais kiállítócsarnokban

“Most kezd a piac beérni, már nem egy zárt, külön világnak tekintik a fotóművészetet” – mondta Julien Frydman, a négynapos rendezvény igazgatója.

A 18. párizsi fotóvásáron 35 országból 170 kiállító vesz részt, tavaly még csak 25 országból 143 galéria volt jelen. Először érkeztek kiállítók Szaúd-Arábiából, Iránból és Törökországból.

“A 18 év bizonyítja, hogy a fotóművészet a jelentős művészeti ágak közé tartozik” – hangsúlyozta az igazgató. A vásáron 1230 fotós munkája vásárolható meg, közülük 250-en személyesen is jelen vannak, sokan albumaikat is dedikálják.

“Egyre több a 100 ezer euró feletti tétel, és vannak 500 ezer euróba kerülő művek is” – tette hozzá Frydman. A legdrágább kép, Irving Penn Nő egy marokkói palotában című műve, amelyet másfél millió euróért kínál a londoni Hamiltons galéria.

A fotók árai ugyanakkor nem versenyeznek a kortárs képzőművészeti műtárgyak áraival. A világon eddig csak 38 fotó kelt el egymillió eurónál drágábban árveréseken, és a fotók alig két százalékát képviselik a művészeti eladásoknak.

Tim Jefferies, a Hamiltons galéria igazgatója szerint 10 millió dollárból egy igazi művészeti gyűjteményt nehéz összeállítani, de egy szép fotókollekciót már elképzelhető. Szerinte a Paris Photo egyik legnagyobb előnye, hogy itt a legjobb gyűjtők találkozhatnak. Tavaly 65 nagy múzeum is elküldte képviselőjét, és idén feltehetően még több gyűjteményből érkeznek vásárlási szándékkal, és egyre több kortárs művészeti galéria is önálló standdal jelentkezik a vásáron.

Az igazgató szerint idén nem figyelhető meg egységes tendencia a kiállítók között, “hacsak nem a képpel történő interakció és a fotóeljárások manipulációjának kortárs megközelítése”.

A vásáron kiállított munkák nagyon különböző stílusúak, a teljesen absztrakt munkáktól a realista képekig sokféle munka látható.

mti