- Kultúra

Kiállítás nyílt az MTVA-nál közfoglalkoztatottak fotóiból

Közfoglalkoztatottak fotóiból nyílt kiállítás Publicart címmel a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. székházának előcsarnokában csütörtökön Budapesten.

A mintegy 30 fotót bemutató tárlat a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó- és Fotóarchívumának 58 közfoglalkoztatásban dolgozó munkatársa kezdeményezésére jött létre.

A kiállítást megnyitó Kálomista Zsuzsa, az MTVA archívum és tartalomkereskedelmi igazgatója kiemelte, nagyon büszke a 2012 augusztusában indult közfoglalkoztatási programra. Az igazgató szerint a kiállítás arra is példa, hogy a programmal könnyebben átvészelhető a közfoglalkoztatottak számára „ez a nehéz időszak”. „Ahogy látom, sokan örömet találtak ebben a munkában” – jegyezte meg Kálomista Zsuzsa, aki a tárlat fotóit magas színvonalúnak tartotta.

Talyigás Judit, a Sajtó- és Fotóarchívum vezetője elmondta, a Digitalizációs Program a Fenntartható Audiovizuális Örökségért (DIPRO) keretében 240 – döntően diplomás – közfoglalkoztatott dolgozik a közmédiánál. A tárlatról elmondta, hogy mindenkitől állítottak ki képet, aki hozott be saját fotót. Rámutatott, a kiállítók között van profi fotós, olyan, aki épp tanulja a szakmát, illetve olyanok, akik hobbi szinten művelik a fényképezést. A képek főként elkapott pillanatokról szólnak, de akad több csendélet is – jegyezte meg.

Szólt arról is, hogy néhány napja mutatták be közfoglalkoztatottakról szóló Közfoglalkoztatás másképp című kötetet, amelyben 42 interjút készítettek a programban résztvevő 28 és az MTVA állandó munkatársaként dolgozó 14 emberrel. A könyvben kapott helyet az a felmérés is, amely 191 közfoglalkoztatott és 91 állandó munkatárs megkérdezésével készült a munkatársak életkörülményeiről, életkilátásairól, munkakörülményeiről.

mti