teraszburkolás
- Otthon

5+1 tanács, amit érdemes figyelembe venni a terasz burkolásakor

A terasz burkolása különösen nagy hangsúlyt kap a lakás építése vagy felújítása során, mivel itt az időjárási viszonyokkal is számolnunk kell. A fürdőszoba vagy a konyha burkolatát is ezernyi veszély fenyegeti, viszont a terasz burkolata mindezeken túl a havazásnak, jegesedésnek és akár az extrém melegnek is ki van téve, melyek fokozzák az időelőtti amortizáció, és a sérülések lehetőségét. Tucatnyi szempontot kell mérlegelni mielőtt belevágunk a munkába, illetve javasolt átgondolni azt is, hogy bevállaljuk magunk a terasz burkolásával járó feladatokat, vagy szakemberre bízzuk inkább.

Ha az első verziót választjuk, akkor az alábbiakat érdemes megfogadni!

A terasz burkolása komoly, összetett feladat, így tapasztalat nélkül nem javasolt hozzáfogni, hiszen a későbbi javítás, netán újra burkolás sokkal több idővel és nagyobb költségekkel járhat, mintha már az elején értő kezekben van a folyamat.

  1. Tetőtől és lejtési szögtől függetlenül kötelező a teraszon a vízszigetelés. Ahogy az épület többi részénél, így itt sem feltétlenül csak az esőtől kell védeni a talajt, ugyanúgy beszivároghat a falakból a víz az aljzatba. Illetve nagyobb esőzés, havazás esetén megáll a nedvesség a felületén, ami, ha nincs jól leszigetelve, akkor a legkisebb hajszálrepedést is megtalálja és bejut a terasz szerkezetébe. Földszinti terasz esetén pedig ugyanúgy számolnunk kell a talajvízzel, mint a zárt helyiségeknél.
  2. Ahogy az épület minden eleme, úgy a terasz aljzata is mozgásban van a járólapokkal együtt. Hihetetlen de az aljzatot biztosító betonlapok is elmozoghatnak egymástól, sőt a fali csatlakozás mentén is keletkezhetnek rések. Ezért nem szabad közvetlenül a falhoz csatlakoztatni sem a betonalapot, sem a burkolatielemeket. A Sikalastic®-152 kétkomponensű cementhabarcs használatával csökkenthető a kockázat, rugalmas száradása, és tökéletes vízzáró hatása csökkenti az épület természetes mozgásával járó rizikófaktort.
  3. A lapok rendelkeznek egy természetes hőtágulással és zsugorodással is, a burkolat lerakásához használt anyagok kiválasztása során ezt is érdemes figyelembe venni. Kültéren tilos fuga nélküli burkolatot lerakni – legalább két milliméter széles fuga csíkokat tegyünk a járólapok közé, mivel az említett mozgásból adódó sérülésekkel a szigetelésnek és a fugának kell felvennie a harcot, ami csak akkor lehetséges, ha elegendő mértékben használtuk azt.
  4. A terasz aljzatának kialakítása során vizsgáljuk meg, hogy mekkora alap lejtési szöggel rendelkezik a terasz, és korrigáljuk legalább másfél százalékosra. Ekkora lejtés szükséges ugyanis ahhoz, hogy a felületen képződő nedvesség biztonsággal távozni tudjon és ne szivárogjon be a talajba. Mivel kisebb teraszoknál ez a szög már érezhető ezért gyakran inkább eltekintünk tőle, ami nem helyes, mivel sokkal nagyobb károk keletkezhetnek a hiányában, mint amekkora kellemetlenséggel jár a mindennapokban.
  5. Legalább évente egyszer javasolt a fuga állapotát ellenőrizni, mivel ez adja a legfőbb vízzárást. Ha megsérül, és bejut a nedvesség a mélyebb részekre, fagy esetén akár fel is feszítheti a járólapokat, de a víz is komoly szerkezeti károkat okozhat. Az ellenőrzés során észrevett repedéseket egyszerűbb javítani, mint a víz okozta károkat helyrehozni.

Hogyan válasszunk szigetelő-, és fugázóanyagot?

Vegyük figyelembe az anyag rugalmasságát, vízzáró, és taszító képességét. Emellett elengedhetetlen a kellően rugalmas anyag használata, mely csökkenti a beton-, illetve a burkolóelemek elmozdulásából adódó esetleges károk lehetőségét. És fontos, hogy jó tapadással bírjon különféle elemek között is, hiszen a terasz burkolása során helyt kell állnia a burkolóelem, és a beton, illetve a falak találkozásánál is.