- Kultúra

A világ legdrágább kislánya – Finn fotótárlat Budapesten

 Miina Savolainen finn fotóművész képeiből nyílik meg kiállítás szombaton Budapesten. A világ legdrágább kislánya című, 120 darabból álló tárlat a Szent Gellért téri Próféta Galériában (1111 Budapest, Szent Gellért tér 3.) lesz látható.

A fotóművész a kiállítás anyagát tíz év alatt készítette el a helsinki Hyvönen Gyermekotthonban nevelkedő lányokról. A fotós egyúttal szociális nevelő is, és a bemutatott anyag csak töredéke annak, amely a projekt elkészülte alatt keletkezett. A tárlat képei mögött mintegy 70 ezer felvétel van, azokból válogatták ki a kiállítás anyagát.

Tizenöt évvel ezelőtt Savolainen azért kezdte fotózni az intézetben az elhagyott kislányokat, hogy hozzásegítse őket és a környezetüket értékeik újrafelismeréséhez. A fotóművész abból indult ki, hogy pusztán a verbális kommunikáció eszközeivel nem lehet gyógyítani azokat a gyerekeket, akiknek a világba vetett bizalmát szavakkal törték meg.

A fotósorozatokat éveken át különböző utazásokon készítette Savolainen. „Finnország lélegzetelállítóan szép tájain jártak, a fotózások dokumentálták azt az érzékeny folyamatot, ahogy a lányok fiatal felnőttekké érnek és újra értékesnek és egésznek érezhetik magukat”.

A tájékoztatás szerint a lányoknak lehetőségük nyílt új színben megmutatkozniuk családjuk, nevelőik, intézeti társaik és ismeretlenek számára. Többen a projekt befejeztével azt mondták, nem is saját fejlődési folyamatukat tartják fontosnak, sokkal inkább azt a hatást, amit képeikkel az ismeretlen nézőkre gyakoroltak, vagyis ezután talán másként tekintenek a nevelőintézetekben nevelkedő gyermekekre.

Finnországban a „felhatalmazó fotográfia módszerét” 2000 óta terápiás, szociális-segítő, oktatási-nevelési és munkahelyi környezetekben egyaránt alkalmazzák. Savolainennek ez a többszörösen díjnyertes innovatív módszere az elfogadó tekintetet a párbeszédes interakció eszközévé emeli.

A módszer alkalmazásával a fotográfus a párbeszédes folyamat által önmaga és alanya között teljes körű egyenlőséget alakít ki, így a fotó az önmegismerés eszközévé válik. Megérthetik, mi az, ami számunkra és mások számára igazán fontos. „A lányok ezeken a képeken olyanok, amilyenek valójában: saját életük királylányai”.

A kiállítás, amelyet Pasi Tuominen, Finnország magyarországi nagykövete nyit meg, április 25-ig látható.

mti / www.profetagaleria.hu