- Kultúra

Máté Bence: a tökéletes fotó titka

Máté Bence ifjú természetfotóst a világ legjobbjai között tartják számon, de vajon ki rejtőzik az objektív mögött? A Kossuth Rádiónak mesélt munkáiról, szakmájáról, és azt is elmondta, mi a jó fotó készítésének három fő titka.

Az ifjú természetfotóst legutóbb Erdélyben járt, és Böjte Csaba kérésére medvefotózáshoz alkalmas leseket épített. „Annyira megfogott, amit ott láttam, az az életstílus, amit Böjte Csaba képvisel, hogy az egészet, amit eddig elértem és felépítettem, gyakorlatilag átadnám neki” – mondta Máté Bence a közrádió Szombat délelőtt című műsorában. „Azokban az árvaházakban, ahol jártam, olyan légkör uralkodott, amilyet eddig sehol máshol nem tapasztaltam. A gyerekek vidámak, nemcsak iskolába járnak, hanem egy közösséget kovácsolnak” – folytatta. A leseket ők üzemeltethetik majd, ami során a természettel és különböző érdeklődésű emberekkel is kapcsolatba kerülhetnek, így lehetőséget kapnak arra, hogy szeretettel csinálják a szakmát – emelte ki.

A fotós rendkívül elfoglalt, nagyon sok felkérést kap, ezért nehezen tud szelektálni, tíz lehetőségből körülbelül csak egyet tud kihasználni. „De így élvezem, nem egy versenyfutás” – fogalmazott. Néhány éve egy olyan rendszer kiépítésén munkálkodnak kollégáival, amely alkalmas lesz arra, hogy online lehessen megfigyelni, mi zajlik épp a lesek előtt.

Máté Bence úgy véli, szakmájával 15-20 másikat is érint, hisz a természetfotózásba beletartozik az is, hogy miként menedzseli magát, hogyan irányítja a csapatát, hogy talál új témákat, miként tanulja meg az egyes állatok viselkedését, és hogy bukkan rá új technikai megoldásokra. „Számomra a legizgalmasabb az az út, amely a gomb lenyomásához vezet”, a fotózás legjobb része egy érdekes projekt megvalósítása – állapította meg.

A fotóművész szerint a jó fotó elkészítésének három titka van: a technikai tökéletesség, az újszerűség, vagyis olyan témát látni, amelyet korábban még nem, és a megismételhetetlenség, amelyben nagy szerepe van a véletlennek, amihez ugyanakkor sok időt kell a természetben tölteni. Utóbbiban nincs önfeláldozás, még ha kívülről annak is tűnik, belülről nem az, inkább egy játék – hangsúlyozta.

A fotózás egy szubjektív műfaj – folytatta, ha egy fotó elnyer egy díjat, az nem azt jelenti, hogy a fotós a legjobb, hanem hogy az aktuális zsűri által legjobbnak ítélt képet ő készítette. A sporttal ellentétben viszont, ahol viszont kiderül, ki az első, a természetfotózás korhatár nélkül végezhető – húzta alá.

Máté Bence jelenleg vidrafotózással foglalkozik, hétfőn azonban már dámszarvasok kerülnek a lencséje elé a tamási csillagfényben. Aztán Dél-Franciaországban flamingókat, január-februárban pedig az itthoni téli madárvilágot fotózza majd.

Forrás: Kossuth Rádió / hirado.hu / fotó: MTI