- Kultúra

Kisfilmkészítő pályázat az emberi jogokról

December 10.-e az emberi jogok világnapja. Ezen alkalomból a Baranya Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház, együttműködésben a Menedék Civil Szövetséggel filmkészítő pályázatot ír ki fiatalok számára. A pályaműveket február 28.-ig lehet beküldeni, a díjátadója és a legjobb filmek bemutatójára 2013. március 21.-én az Antirasszista Fesztivál keretében kerül sor az Urániában.

Pályázat célja

A „Tényleg alapvető?!” pályázat célja, hogy a fiatalok a saját szemüvegükön keresztül, a saját szavaikkal, képi világukkal, filmes eszközök segítségével mutassák be, hogy mit jelentenek számukra a mindennapokban az emberi jogok.

Kik pályázhatnak?

A pályaművek készülhetnek egyénileg, vagy csapatban. A filmkészítők Pécsett, vagy Baranya megyében élő 25 év alatti fiatalok lehetnek.

Filmtémák

A beadott pályaművek (filmek) témájának az emberi jogokhoz kell kapcsolódnia. Fontos szempont, hogy az alkotók a választott témájukat a mindennapi élethez kapcsolják, például, hogy a minden ember egyenlő hogyan valósul, vagy nem valósul meg az életünkben, de mondhatnánk példának az oktatáshoz, vagy a véleménynyilvánításhoz kapcsolódó jogot. Az emberi jogok témaköre igen tág, a környezetvédelemtől, a szociális kérdéseken (pl.: szegénység) át, a kulturális (pl.: önkifejezés) dolgokig sok minden belefér. Tájékozódási pontnak javasoljuk az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát http://emberseg.hu/?page_id=386) és a http://baranya.eselyekhaza.hu oldalon található emberi jogi kisfilmeket.

Technikai paraméterek

A benyújtott kisfilmek maximum 5 percesek lehetnek. Jellegüket tekintve a filmek bármilyenek lehetnek, akár dokumentarista, akár fikciós, vagy animációs, egyetlen megkötés, hogy mozgóképpel lehet pályázni, ide értve a stop motion technikával készült filmeket is. Az alkalmazott eszközöket tekintve semmilyen megkötés nincs, felbontást tekintve minimum PAL (720×576) videók, AVI, MOV, WMV vagy MPEG2 (DVD) formátumban.

Zsűri

A „Tényleg alapvető?!” pályázat zsűrije emberi jogi és filmes szakemberekből áll. A zsűri tagjai:

Díjazás

A pályázat lezárása után, a szakmai zsűri dönt a három legjobb alkotásról, valamint egy közönség díjas mű is kiválasztásra kerül a facebook segítségével. A pályázat díjátadója és a legjobb filmek bemutatója 2013. március 21.-én az Antirasszista Fesztivál keretében történik az Urániában. A díjazottak tárgynyereményekkel jutalmazzuk.

Pályázat beadása

Az elkészített filmeket 2013. február 28.-ig kell eljuttatni személyesen DVD-n a Baranya Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház irodájába (7624 Pécs, Szent István tér 17.), vagy e-mailben az eselyhazpecs@gmail.com címre.