A londoni olimpia emlékezetes pillanatait, magyar vonatkozású sikereit megörökítő fotókból nyílt kiállítás Döntő pillanat címmel csütörtökön a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).
„Az olimpikonokra mindig emlékezünk, sikereik részei a közösség saját magáról alkotott képének” – emlékeztetett az MNM és a Digitális Fotó Magazin által rendezett tárlat megnyitóján a múzeum főigazgatója. Csorba László kiemelte, hogy a modern muzeológia úgy tekint a jelenre, mint „a jövő múltjára”, ezért feladatának tekinti, hogy saját korának tárgyi emlékeit is gyűjtse, többek között az olimpiákét.
Bánkuti András szakmai kurátor, a Digitális Fotó Magazin főszerkesztője elmondta: a sajtófotósok munkája ma már nem egyszerűen arról szól, hogy lehetőleg a legjobb képet készítsék el, hanem az is feladatuk, hogy ezt kollégáikat megelőzve tegyék közzé. Munkájuknak köszönhetően az olimpikonokról általában az örömteli képek élnek az emberek emlékezetében – jegyezte meg, hozzátéve: a győzelem mellett a kiállítás a kemény küzdelem pillanatait is felidézi.
Bánkuti András az MTI-nek elmondta, hogy a tárlat Balogh László (Reuters), Beliczay László, Illyés Tibor, Kollányi Péter, Kovács Anikó, Kovács Tamás (MTI/MTVA); Huszti István (Index), Tuba Zoltán (Origo), valamint Szalmás Péter (Népszava) mintegy 80 nagyméretű fotóját vonultatja fel, 106 képpel pedig kivetítve találkozhatnak a látogatók.
A felvételek 2013. január 13-ig lesznek láthatók a Magyar Nemzeti Múzeumban, utána más városokban – többek között Sárospatakon és Esztergomban – rendeznek belőlük kiállítást.
A fotókiállítással egy időben nyílt meg az MNM további relikviákkal bővített, Ötkarikás magyarok című olimpiatörténeti tárlatának megújított változata.
Az esemény alkalmából a Nemzeti Múzeum a londoni olimpia magyar érmeseinek örökös belépőket ajánlott fel, melyeket Szilágyi Áron és Kökény Roland olimpiai bajnokok, valamint Tóth Tamás kétszeres ezüstérmes paralimpikon vett át Csorba Lászlótól.
MTI Fotó: Kallos Bea
forrás MTI