- Uncategorized

Könyvelési tippek: Vállalkozások, ingatlan

Az egyéni és társas vállalkozások számára kedvező változás, hogy az adóalap első 5 millió forintja helyett az első 50 millió forintig adózhatnak kedvezményes, 10 százalékos kulccsal. Ennek azonban számos – egyebek között a foglalkoztatással összefüggő – feltétele van. A Bilanzdual Könyvelő Kft megbízható szolgáltatását tudjuk javasolni cégének. A vállalkozók – az adózás rendjéről szóló törvény módosításának köszönhetően – ezután csak akkor veszítik el kedvezményre való jogosultságukat, ha nettó adótartozásuk van.
A társasági adóval kapcsolatos módosítások közül a képviselők “kilőtték” a banki céltartalék megadóztatására vonatkozó kormányjavaslatot, amitől tízmilliárd forintos nagyságrendű bevételt vártak.

A kormány azonban pénzügyminiszter szerint a jövőre készülő új adócsomag részeként újra előveszi a témát. Nem fogadták el a képviselők a kisadók összevonását kezdeményező kormányjavaslatot sem.

könyvelőiroda

Ingatlan

Hétfőn eldőlt az is, hogy jövőre a helyi építmény- és telekadózásban a számított értékalapú adóztatás váltja fel a jelenlegi alapterület vagy korrigált forgalmi érték alapú adózást.

Az adó maximális mértéke lakóingatlan esetén 0,5, egyéb építmény és telek esetén 1,5 százalék lesz. A könyvelő tudja a megoldást. Megmarad a luxusadó is, amelyet jövőre már nemcsak a magánszemélyeknek, hanem valamennyi ingatlantulajdonosnak fizetnie kell.

A luxusadó mértéke nem változik: 0,5 százalék az ingatlan értékének 100 millió forintot meghaladó része után.

Könyveléssel kapcsolatos írások:
Adózási rend, változások az ellenőrzésben, büntetésben
Könyvelés Budapesten, társasházkezelés felsőfokon
Könyvelés Budapesten: költségtakarékos megoldást választhat