- Kultúra

Fürdőnadrágos fotókiállítás a magyar fürdőkultúra napján

Fürdőnadrágos fotókiállítással, stratégiai csapatjátékkal és szaunázással várja egyebek mellett a látogatókat négy budapesti fürdő a magyar fürdőkultúra napja elnevezésű rendezvény keretében szombaton.

A főváros egyik leghíresebb termálfürdője, a Gellért Gyógyfürdő a Miniszterek gatyában című fotókiállítását ajánlja megtekintésre, amelynek különlegessége, hogy a képek 80 év után kerülnek vissza oda, ahol az 1930-as években Pusztai Sándor úszómester készítette őket – áll a BVK Holding Zrt. közleményében.

Pusztai Sándor a 30-as években dolgozott a Gellértben, és sok éven át fényképezte az ott megjelent ismert személyiségeket. Így maradt meg neglizsében többek között Karinthy Frigyes és Heltai Jenő, Klebelsberg Kunó és ifj. Horthy Miklós, Keresztes-Fischer Ferenc, Tolnay Klári és Alpár Gitta is. A kiállítást október 12-én 12 órakor Kincses Károly fotómuzeológus nyitja meg.

A jövőre 100. évfordulóját ünneplő Széchenyi fürdő emeleti fitnesztermében a MindQuest stratégiai csapatjátékában tehetik próbára magukat az érdeklődők, emellett a fürdő ingyenes idegenvezetéssel és egyszeri termálvízkóstolással is várja az előre regisztráló látogatókat.

A török hódoltságból megmaradt Rudas fürdő a szauna szerelmeseinek kedvez a szaunamester által vezetett ingyenes felöntések formájában, valamint 20 százalékos kedvezményt biztosít a masszázs- és testradír-szolgáltatások áraiból, a Dandár fürdőbe pedig féláron látogathatnak el a testi-lelki feltöltődésre vágyó vendégek.
A program a Magyar Fürdőszövetség szervezésében valósul meg.

forrás MTI