- Kultúra

Szebeni András fotóalbum az LGT-ről

Az LGT tripla Aréna-koncertjéhez időzítve Szebeni András fotóművész képeivel izgalmas, múltidéző album jelent meg, amelynek képei a zenekar 1979-es tabáni koncertjén, az 1980-as televíziós showműsor kapcsán, valamint 1992-ben a Nyugati pályaudvaron a búcsúkoncerten készültek.


Az LGT (etűdök kamerára és három helyszínre) című kötetet, amelynek fotóihoz Presser Gábor írt jegyzeteket, a nemrég lezajlott három Aréna-koncert szervezője, a ShowTime Budapest adta ki.

„Ott voltam az egyik mostani koncerten is, de ezúttal nem kértek fel, hogy fotózzam az LGT-t. A hetvenes évek elejétől viszont ez többször is előfordult, és azt gondoltuk, hogy ezek a felvételek, amelyek közül sok még soha nem jelent meg, évtizedekkel később is aktuálisak lehetnek” – fogalmazott Szebeni András az MTI-nek.

A Balogh Rudolf-díjas, érdemes művész elsősorban írókról, költőkről, a színházi élet szereplőiről készült, valamint szociológiai témájú fotóiról ismert, pályafutása során azért többször fotózott zenészeket, fellépéseket, például 1994-ben az Omegát az esős koncerten a Népstadionban vagy 1996-ban az Illést a Budapest Sportcsarnokban, utóbbiról albuma is jelent meg.

„Bár abszolút hallásom van, és nagyon szeretem a zenét, semmilyen hangszeren nem tudok játszani, ennek ellenére annak idején társaságban előfordult, hogy Bella István költő barátommal, aki remekül zongorázott, dzsessz témákat improvizáltunk együtt. Amikor 1972 és 1991 között a Nők Lapjánál dolgoztam, fotóztam az akkor ifjú Kocsis Zoltánt és Ránki Dezsőt, a nálam két évvel fiatalabb Presser Gábort egyébként 1962 óta ismerem” – idézte fel a fotóművész.

Szebeni András elmondta, hogy a hatvanas évek közepén Presserrel együtt közreműködött a Verebes István által vezetett amatőr színházi társulat munkájában, amely az Erzsébetvárosi Művelődési Házban működött.

A mostani kötet első részében az 1979. április 30-i tabáni LGT-koncerten készült fekete-fehér felvételei szerepelnek. Látható az óriási és lelkes tömeg, a színpad szélén egymást taposó fotósok hada, Karácsony és Somló divatos melegítőben feszít, Presser pedig már akkor is az elnyűhetetlen kertésznadrágjában. Ahogy Presser Gábor az albumban a tabáni koncertek kapcsán írja, „mindenki azt csinált, amit akart, amit bírt, csoda, hogy soha nem történt semmi nagy baj”.

Az LGT 1980-ban Sándor Pál rendezésében televíziós showműsorban szerepelt – ez volt a Nézd, az őrült mit csinál -; Szebeni András képein jól nyomon követhető a filmes által kreált szürreális világ.

„Sándor Pál nem standfotókat kért. Amikor egy-egy filmes felvétel befejeződött, akkor jöhettem én, és a srácokat különböző jelmezekben, olykor feketére mázolva vagy női ruhában, rendesen bevilágítva fotózhattam le, a képek később a filmben önálló életet éltek. Presserék nagyon együtt éltek rendezővel és a fotóssal, szívesen belementek minden játékba” – fejtette ki Szebeni András.

Szólt arról, hogy 1992-ben kivételezett helyzetben volt a Nyugati pályaudvaron tartott három teltházas LGT-búcsúkoncerten, mert Presser felkérésére exkluzív fotósként dolgozhatott, mindenhová szabad bejárása volt, az öltözőkbe, a színpadra és a nézők közé is. Az akkori képek bemutatják például azt a bokszmeccset, amelyet Karácsony Jánosnak kellett vívnia egy pankrátorral, Papp László háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó legenda bíráskodása mellett.

A fotóművész az MTI-nek elmondta, hogy ha kapna hasonló felkérést egy koncertre, ma is boldogan elvállalná, bár 66 évesen fizikailag ez nyilván nehezebb feladat lenne számára.

Arra a felvetésre, hogy a mobiltelefonok által uralt és mindent azonnal megörökítő világban hol a helye a hivatásos fotográfusoknak, Szebeni András megjegyezte: a választ Presser Gábornak a könyv bevezetőjében olvasható megfogalmazása adja meg. Vagyis: a fényképész azért fényképez, hogy megmutassa másoknak, amit ők nem látnak.

Aktuális terveiről szólva a fotós megemlítette, hogy emberekről készülő sorozata az év második felében készülhet el, és ezt szeretné kiállításon és egy albumban közreadni.

Szebeni András portré- és színházi felvételein túl számos dokumentarista sorozatot készített eddigi csaknem ötvenéves pályafutása során. 1978-ban az UNESCO támogatásával Thaiföldön kábítószerfüggőkről és kezelésükről készített képeket, A vajszínű árnyalat 1988- (1988, Esterházy Péter írásaival) című kötetének fotói a magyarországi és közép-európai rendszerváltást örökítik meg. Képei eddig 25 önálló kötetben jelentek meg.
forrás MTI