A fotográfiai relikviák bécsi árverésén 528 ezer euróért (154 millió forint) kelt egy 1931-ben készült, aranybevonatú Leica Luxus fényképezőgép.
Ezzel a szombaton megrendezett 23. Kamera-aukció legdrágább darabjává vált az arany és hüllőbőr bevonatú fényképezőgép, amelyet két objektívvel bocsátottak aukcióra. A leütési ár jóval felülmúlta a várakozásokat, a szakértők 150 ezer euróra becsülték a fotográfiai matuzsálem értékét – közölte az árverést rendező Westlicht Galéria.
Peter Coeln, a galéria alapítója elmondta, hogy egy igen ritka német gyártmányú fényképezőgépről van szó, amely Karl Henkell német iparmágnás tulajdona volt.
A szombati aukció másik sztárja egy Leica M3 fényképezőgép prototípusa volt, amelyért 432 ezer eurót fizetett új gazdája. A galéria 70 ezer euróra becsülte értéket. Egy Leica Reporter 250 prototípusáért – amelynek értékét a szakértők 30 ezer eurónyira becsülték – 240 ezer euróig szárnyalt a licit.
A galéria közlése szerint az árverés összbevétele, 5,14 millió euró messze felülmúlta a várakozásokat.
Nem ezek voltak a legdrágább Leica fényképezőgépek, amelyek eddig árverésen elkeltek, tavaly ugyancsak a Westlicht aukcióján 1,68 millió eurót fizettek David Douglas Duncannek, a Life magazin fotósának Leica M3D típusú fényképezőgépéért. Ez a legnagyobb összeg, amelyet szériagyártásban készült fényképezőgépért valaha is fizettek. Ugyanezen az árverésen 1,02 millió euróért cserélt gazdát egy aranyozott, 1929-ből származó Leica Luxus, egy Leica M3-as pedig 900 ezer euróért kelt el.
mti / fotó: sikerado.hu