- Kultúra

Fotómegosztó portálon fedeztek fel egy új rovarfajt

Amikor a malajziai Hok Ping Guek feltette néhány szépen sikerült képét a Flickr fotómegosztó portálra, nem sejtette, hogy lázba hozza a biológusokat, mivel a fényképen látható rovar eddig még nem ismert fajhoz tartozik.

A Flickren Kurt néven szereplő amatőr fotós a hálón ismerősei segítségét kérte a zöld hártyásszárnyú rovar azonosításához – számolt be az esetről Yahoo hírportálja. Néhány hónappal később a képet meglátta Shaun Winterton biológus, aki felkereste Gueket és együtt nyomoztak a rovar után a malajziai esőerdőben.

“Először 2011. május 10-én láttam meg a fajt természetes élőhelyén. A fátyolkákhoz tartozó állatokat ismerő szakemberek értesítettek arról, hogy ez új faj lehet. Szerencsére 2012. január 7-én ismét lencsevégre tudtam kapni a rovart” – írta blogjában a fotós.

Winterton és Guek végül Semachrysa jadénak nevezték el az új fátyolkát. A felfedezés körülményei meglehetősen szokatlanok, így az eset felkeltette a tudományos világ érdeklődését, a Semachrysa jade immár önálló szócikként szerepel a Wikipédiában is.

forrás MTI